Emlékszem… Néhány tanóra után végre a nagyszünet következett. Előkerültek a szalvétába vagy színes tízórais dobozba csomagolt szendvicsek és minden diák elégedetten majszolta az otthonról hozott finomságot. Mindig tudtam, hogy anyu vagy apu csomagolta az ennivalót. Anyu szendvicsei művészi gonddal összeválogatott műremekek voltak, precízen szalvétába vagy alufóliába burkolva. Került mellé alma, joghurt vagy egy szelet csoki is. Ellenben apa csomagjai inkább a gyorsaság és praktikusság jegyében készültek. Egy alkalommal csupán szeletelt sajt került a zsömle közé, amelynek egyik felén még a fólia is rajta maradt. Az biztosan apa volt!
Ma már mindannyian nosztalgiával emlékszünk vissza az általános iskolára, és most már mi csomagoljuk a tízórait és uzsonnát gyermekeinknek. Ne is feledkezzünk meg róla soha, mert a gyermekek megfelelő testi és szellemi fejlődéséhez szükség van a rendszeres és helyes táplálkozásra. Egy fejlődésben lévő szervezet számára elengedhetetlen a napi ötszöri étkezés. A reggelit és vacsorát családi körben fogyasztja el gyermekünk, az ebédről általában a tanintézet gondoskodik a jól ismert menza formájában, de a tízórai és uzsonna elkészítéséért és csomagolásáért mi felelünk. Persze adhatunk zsebpénzt is szorgos kis nebulónknak, hogy az iskola büféjében maga szerezze be ennivalóját. De valljuk be, a leghatározottabb szülői kérelem és a szent fogadalmak ellenére is esélyes, hogy gyermekünk ilyenkor chips, kóla és sütemény formájában látja teljesnek étrendjét. Gyermekünk és mi is jobban járunk, ha inkább saját kezűleg készítjük el az elemózsiát.
Ügyeljünk rá, hogy az iskolatáskába készített étel időről-időre változzon. Így nem fog ráunni gyermekünk, másfelől változatos étrenddel az összes fontos tápanyagot biztosíthatjuk. De mégis, mit csomagoljunk nap mint nap, hogy az egészséges, finom és egyben tápláló is legyen? Nézzük az alapanyagokat szépen sorban:
A szendvics örök klasszikus, mi is bátran készíthetünk. Ennek nélkülözhetetlen alapanyaga a zsömle vagy a kenyér. Gabonatermékek vásárlásakor a magasabb rozstartalmú termékeket keressük! Fehér kenyér helyett válasszunk inkább teljes kiőrlésű lisztből készült barnakenyeret, vagy rozsos, korpás pékárut.
Az alap már megvan, jöhet a felvágott. Párizsi vagy sonka helyett érdemes inkább a hosszabb ideig hűtés nélkül is elálló szalámik mellett dönteni, főleg meleg időben. Amennyiben mégis parizert csomagolunk, azt inkább a tízóraihoz használjuk fel, mintsem uzsonnához. Ne feledkezzünk meg a tejtermékekről sem. Egy-egy ízletes sajt vagy sajtkrém nemcsak egészséges, de még élvezetesebbé teszi a szendvicset. A zöldség és gyümölcs is elmaradhatatlan része a csomagnak. A szendvicsbe kényelmesen elfér a paprika, paradicsom vagy retek, és mellé még egy almát vagy körtét és odakészíthetünk. A gyümölcsök ráadásul nem igényelnek sok időt vagy előkészítést. Természetesen egy tízórai vagy uzsonna sem lenne teljes desszert nélkül. A finom édesség azonban nem kell, hogy egyet jelentsen egy méretes tejcsokival vagy süteménnyel. A túrókrémek, ízesített joghurtok és rendkívül ízletesek, de választhatunk könnyű tejszeletet is vagy Tolle Roládot.
Jól tudjuk, hogy minden gyermek válogatós. Semmi értelme olyan ételt készítenünk, amelyet nem szeret, mert hiába is győzködnénk, nem enné meg. Annak pedig nincs értelme, hogy a tízórai az iskolai kukába landoljon. Ügyeljünk az ételek mennyiségére is. Mivel gyermekünk napjában többször étkezik, így felesleges több kiló ennivalót csomagolni neki. Nagy mennyiséget úgysem tud megenni, vagy ha mégis, csak túlterheli a gyomrát. Ráadásul nem szerencsés, ha a felesleges túlsúlyt cipelnie kell a táskájában.
Amennyiben mindezekre figyelünk, biztosak lehetünk benne, hogy gyermekünk élvezni fog minden étkezést és a megfelelő tápanyagokhoz jut. A rendszeres és egészséges étkezés segít egészsége megőrzésében is. És mi lehet annál fontosabb?